Delelott atmentunk egy nagyon takaros es egesz zold kis telepulesen, Rockville-n (olyan Fredi es Benisen hangzik, de tenyleg olyan is: 1-2 haz a sziklak meg hatalmas kovek koze epult be). Innen agazott le az ut Graftonba, ami egy szellemvaros: mormon telepesek alapitottak, de hamar rajottek, hogy itt nem lehet elni (mikor kiszalltunk a kocsibol azt hittem megyulladok, olyan forrosag volt, bar ezek a rossz talaj meg a kozeli folyocska hatalmas aradasai miatt nem maradtak meg), es elhagytak a helyet, bekoltoztek R.be.
Csak a temeto, a templom (=iskola) es 3 haz maradt meg, a hazak kozuk 2be be is lehet menni. A hely arrol is nevezetes, h egy csomo film, tobbet kozt a Butch Cassidy es a Sundance kolyok diszleteul szolgalt, itt forgattak tobbek kozt a film hires biciklizos jelenetet.
Ezutan egy ujabb nemzeti park kovetkezett, a Zion, ahol mar rutinosan tajekozodtunk, es szalltunk fel a shuttle buszra, ami felvitt minket a volgynek arra a reszere, ahol az Angel's Landing Trail indul, vagyis az a turaut, ami az "Angyalok Leszallohelyere" visz. Ez ugyan csak 475 m szintben, de azt a tuzo napon tettuk meg meredek szerpentineken folfele, majd mikor mar epp kikoptem a tudomet, es azt hittem egesz egyszeruen meggyullad a fejem (annak ellenere, hogy hideg vizes kendovel a fejemen indultam folfele), es a labaim sem birtak, akkor kovetkezett a via ferrata resz: egy viszonylag keskeny, sziklas, folfele durvan emelkedo gerincen kellett felmasznunk a csucsig. A maszast vaslancok segitettek, sokszor tenyleg csak abba kapaszkodva tudtuk felhuzni magunkat. Gyonyoruek voltak a sziklak, mintha hatalmas rozsdavoros palatablak lettek volna egymasra hajigalva, itt-ott 1-2 fenyofa mokusokkal, a gerincen meg mindket iranyba le lehetett latni (Levi, aki teriszonyos nem minden esetben erzett efelett hatartalan oromot), es nezni, ahogy a helyi kobol keszult, es ezert voros aszfaltut csikja kanyarog a hegy korul, es megy rajta a shuttle busz, a vadaszo sasok pedig alattad koroznek.
A csucson aztan lekucorodtunk a lapos teton, mert nincs kiepitve, semmi korlat vagy ilyesmi, es neztuk, ahogy egy francia par probalja kitessekelni a mokust a hatizsakjukbol :)
Otthon 1 map alatt iszom meg 1 liter vizet, itt szivem szerint mr folfele feluton huzora megittam volna, csak sajnos osszesen ennyivel indultam el. Meg eletemben nem ereztem ezt, ami itt, hogy folyamatosan szomjas vagyok, es nemcsak hegymaszas kozben.
Miutan lekuzdottuk magunkat a hegyrol a klettersteigen es a szerpentinen egyreszt megittam fel liter vizet huzora, masreszt megaztattuk a labunkat a folyoban.
A nemzeti park bejaratahoz kozel ettunk egy jo pizzat meg tesztat, feludito volt a sok gyorskaja utan. Este 7 korul volt mar, mire elindultunk Vegasba, ami tobb mint 250 km-re volt, igy ujra csak este 10 korul erkeztunk meg. Igaza volt annak, aki azt mondta, h Vegasba este kell beerkezni: az autopalya egy dombrol er le, es lenyugozo, ahogy a varos fenyaradatat meglatja az ember.
Ennel mar csak az lenyugozobb, mikor beerkezel: az ember kapkodja a fejet a rengeteg hires szallodat latva. Eleg konnyen megtalatuk a hotelunket, ami a Paris at Las Vegas volt: nem volt nehez felismerni a bejarat elott allo tobb emelt magas Eiffel toronyrol, a mellett allo Diadalivrol, es a Gare de l'Estnek kialakitott bejaratrol. Ennel csak a parkolohazbol beerkezve lattunk nagyobb csodat: Parizs utcait, muanyagbol. Muanyag macskakoveken huztuk a borondunket a francia pekseg, a butikok, a Provance etterem (ahol olasz kajat adnak) meg a bistrot-k kozott, at a szalloda kaszinojan is a 15 kristalycsillarral megvilagitott, palyaudvar nagysagu recepcioig.
Egy fel ora volt, mire megtalaltuk a szobat, mert europai modon gondolkodva a 2522-es szoba nekunk a 2. emeletet jelentette, de hat termeszetesen ez a 25. emelet volt… Miutan kigyorkodtuk magunkat az ablakbol nyilo kilatason, meg lecsereltuk a hegyen szetizzadt ruhainkat (barcsak a labaimat is lecserelhettem volna!) meg megindultunk korulnezni. Eszre sem vettuk, hogy hajnali kettoig kolbaszoltunk, annyira lenyugozott minket a latvany. Az ember azt se tudja, hova nezzen, egyik tematikus hotel a masik utan, rengeteg fenyreklam, rengeteg auto, rengeteg ember (az utcak folott gyalogos hidak vannak, a legtobb helyen csak igy lehet atkelni), minden mozog, vilagit, villog… A hotelek egymast erik, sot, ossze vannak kotve egymassal, nehogy kimenjen az ember az utcara a jatekgepek es jatekasztalok kozul, amik mindegyik hotel aljaban negyzetkilometeres nagysagrenben talalhatok, ugyanakkor mindegyik akkora, hogy elfarad az ember, mig eler a masik vegeig, nemhogy tobbet megnezzen egymas utan.
Mi eszre se vettuk, hogy a Paris-bol atsetaltunk a szomszedos Bally's aljaban levo kaszinoba, ahonnan kikecmeregve atkeltunk az ut tuloldalan szemkozt levo Bellagioba. A nagy tavolsagok miatt egyebkent mindenhol mozgojarda megmozgolepcso van, mashogy nem is menne, igy is lerohad az ember laba. Ez a varos egy nagy jatszoter, es ettol mindenki meg is van szedulve: tele reszeg fiatalokkal, oregedo jatekfuggokkel, legeny- es leanybucsuval, ahogy a filmeken. A Bellagioban, miutan vegigsetaltunk az Armani, Gucci, LV butiksoron, megtekintettuk az elo viragokbol kialakitott tobbszaz negyzetmeteres kertet az atriumban, kozepen madarhazzal, a negy sarkaban vurstli jatekokkal. A recepcional levo viragrobbanast meg csak ezutan lattuk meg: a szinten palyaudvar nagysagu lobbyban a plafonon szines uveg viragok, a km hosszu recepcios pulton meteres szaru rozsakbol friss viragcsokrok, a reco mogott akkora ter, hogy balt lehetne rendezni, tele szines leghajokkal, hatalmas madarakkal es viragkompoziciokkal… Ezutan meg atsetaltunk a Ceasar's Palace-be, de itt mar kicsit eleg volt a giccsbol, meg faradtak is voltunk, hazamentuk osszeesni.
